Sport
Elmarad a magyarországi női tenisztorna
Elmarad a február 17. és 23. között Magyarországra tervezett keménypályás női tenisztorna.
2020.02.01 13:04MTIA magyar szövetség (MTSZ) szombaton arról tájékoztatta az MTI-t, hogy ellehetetlenültek a Budapestre, majd Debrecenbe meghirdetett verseny körülményei.
"Az ügy előzménye, hogy hónapokkal ezelőtt kiderült, a WTA többszöri döntése értelmében egy másik versenyt, Márky Jenő júliusi WTA-tornáját biztosan nem lehet hazánkban megrendezni, így a februári torna biztosíthatta volna, hogy 2020-ban is legyen Magyarországon WTA-torna - ami kormányzati szándék. Ezt figyelembe véve az elmúlt időszakban az MTSZ próbált arra az eshetőségre felkészülni, hogy egy esetleges kormányzati támogatás esetén meg lehessen tartani a februári tornát Magyarországon, elkerülve a nemzetközi kellemetlenségeket, amelyet egy ilyen verseny meghiúsulása okoz."
A közlemény szerint a verseny meghiúsulása nagy kárt okoz a magyar női teniszezőknek, akiknek a torna remek felkészülés lett volna a hazai rendezésű Fed-kupa döntő előtt, köztük a párosban háromszoros Grand Slam-győztes Babos Tímeának, aki nevezett a versenyre, és az olimpiai kvalifikációs időszakában értékes ranglistapontokat gyűjthetett volna hazai környezetben.
"A magyarországi WTA-tornák körüli huzavona, amely a mostani helyzethez vezetett, tavaly tavasszal kezdődött. Ekkor vezette meg Márky Jenő, a Hungarian Grand Prix torna jogtulajdonosa a kormányt, mert úgy tett vállalást a versenyének Bukarestből Budapestre hozataláról, hogy arra semmilyen előzetes jóváhagyása nem volt az erről a végső döntést hozó nemzetközi szervezettől, a WTA-tól. Így állhatott elő az a tarthatatlan helyzet, hogy miközben tavaly támogató kormányhatározat született arról, hogy 2019 és 2023 között a Hungarian Grand Prix versenyt Magyarországon rendezzék meg, és erre a kormány 2020-tól évente 900 ezer dollárt, nagyjából 250 millió forintot biztosítana, a WTA 2019 után 2020-ban sem engedélyezte a verseny Bukarestből Budapestre történő költöztetését, a WTA szabályok miatt, melyről több ízben tájékoztatta is a jogtulajdonost. A WTA döntése egyben azt is jelentette, hogy Magyarországon a februári Hungarian Ladies Open tornát lehetne csak megrendezni. A hazai szövetségnek bár nem volt semmilyen szerződése a jogtulajdonossal, a hazai tenisz nemzetközi megítélése, illetve a magyar női teniszjátékosok és a Fed Kupa-válogatott érdekében kötelességének érezte, hogy segítse annak esetleges megvalósulását. Az MTSZ ennek érdekében felajánlotta azonnali segítségét az Emmi-nek is. Ugyanakkor sajnos mostanra biztossá vált, hogy nem sikerült megteremteni a feltételeit annak, hogy a Hungarian Ladies Opent február 17-23. között meg lehessen rendezni" - olvasható az állásfoglalásban.
Az MTSZ közölte, a jövőben is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a kormányakaratnak megfelelően Magyarország évente WTA-tornának adjon helyszínt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06