Baleset
Friss hírek a mélybe zuhant magyar artistáról
Emberfeletti erővel küzd a gyógyulásért Picard Lili, az a fiatal artistalány, aki 12-én zuhant le a trapézról Boszniában.
2019.09.24 08:48ma.huAz artistalány múlt héten esett át a csigolyaműtétjén, akkor pár órával az operáció előtt maga is bizakodva beszélt a Borsnak, most pedig kiderült, a beavatkozás tökéletesen zajlott.
"A műtét nagyon jól sikerült, három órán át tartott – mesélte a lapnak Lili édesanyja, Picard Tünde. "Már fel tud ülni és az első lépéseit is megtette. Persze fájdalmai voltak utána, de a család, a barátok és a kollégák, mind mellette álltunk és állunk" – szögezte le az édesanya.
Lilinek nem csak ők, de az egész ország szurkol.
"Nagyon kemény fából faragták, és szerencsére mentálisan és fizikailag is erős. Nagyon jólesik neki, hogy ennyien mellette állnak, ez még jobban viszi előre. Rettentő elszánt, vissza szeretne térni a trapézra" – mondta mosolyogva Tünde. Elárulta, olyannyira jól ment minden, hogy a fiatal lányt ma már haza is engedik a kórházból. Erejére szüksége is lesz, ugyanis még hosszas rehabilitáció vár rá.
Mint ismeretes, a tehetséges artista egy bosnyák cirkuszban lépett fel, amikor egy lengőtrapéz-mutatvány közben megcsúszott, és közel hat métert zuhant. A lányra azonnali műtét várt, de azt kint nem lehetett elvégezni, végül hatalmas közösségi összefogás után sikerült mentővel hazahozni a kecskeméti kórházba.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06