Tenisz
Davis Kupa - Balázs meccse félbeszakadt
Balázs Attila mérkőzése sötétedés miatt félbeszakadt Ilja Marcsenko ellen vasárnap a Magyarország-Ukrajna tenisz Davis Kupa-osztályozón , így a 2-2-re álló párharc hétfőn fejeződik be.
2019.09.15 19:45MTIA sors szeszélye folytán a rendkívüli izgalmakat hozó csata egy olyan mérkőzésen dől el, amelyen a nyitónap vesztesei csaptak össze. Szombaton ugyanis Balázs simán kikapott Szerhij Sztahovszkijtól, míg Marcsenkót Fucsovics Márton győzte le.
A világranglistán 136. Balázs kellemes emlékeket őrizhetett riválisáról, ugyanis idén a wimbledoni selejtezőben Marcsenkónak dupla brékelőnyben két meccslabdája volt, de a 30 éves magyar bravúrral fordított. Második összecsapásuk a pályára vetülő késő délutáni árnyék miatt reflektorfényben kezdődött, a lelátókon pedig - ahol ekkorra mintegy nyolcszáz főre csökkent a létszám - előkerültek a kabátok. Balázs gyors brékkel kezdett, remek rövidítéseivel pedig rendre megfuttatta az ATP-rangsorban 371. ukránt - aki 2016-ban 49. is volt -, aztán egy csodás nyerő tenyeressel lezárta a 44 perces első szettet.
A folytatásban a júliusban Umagban döntős magyar két bréklabdát elpuskázott 1:1-nél, majd fej fej mellett haladtak, miközben egyre sötétebb lett. A 32 éves Marcsenko 4:5-nél elrontott egy szettlabdát, majd Balázs 5:5-re egyenlített. Ekkor a mérkőzésvezető közölte, hogy sötétedés miatt egyelőre vége a játéknak, így a párharc hétfőn 11 vagy 12 órától folytatódik.
"Jobb lesz így, mert már nem sokat láttam a pályán. Nem játszom jól, de küzdök, remélem, holnap jobban megy majd. Szeretném feltenni az i-re a pontot" - nyilatkozta Balázs Attila.
Eredmény, DK-osztályozó:
Magyarország-Ukrajna 2-2 - állás az utolsó egyes előtt
Balázs Attila-Ilja Marcsenko 6:4, 5:5-nél félbeszakadt
korábban:
Fucsovics Márton, Balázs Attila-Szerhij Sztahovszkij, Gyenyisz Molcsanov 7:6 (7-1), 3:6, 6:3
Fucsovics Márton-Szerhij Sztahovszkij 7:5, 3:6, 6:7 (3-7)
szombaton játszották:
Balázs Attila-Szerhij Sztahovszkij 4:6, 3:6
Fucsovics Márton-Ilja Marcsenko 6:3, 6:2
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06