Labdarúgás
Orosz Pál: a Dinamo erősebb, mint a Ferencváros
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója szerint nem szégyen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában kiesni a Dinamo Zagrebbel szemben, amely jelenleg jobb erőkből áll, mint a Ferencváros.
2019.08.14 19:16MTI"A négyből három félidőben egyenrangú partnerei voltunk a Dinamo Zagrebnek, amely erősebb, mint a Ferencváros. Az ellenfél nagyon gyors volt, mind egyénileg, mind játéksebességben" - mondta az M1 aktuális csatornán a sportvezető. Úgy vélte: a BL-főtábla eléréséhez szerencse kell az ő szintjükön, az Európa-liga csoportkörébe jutás viszont reálisabb, ettől pedig mindössze két mérkőzés választja el a zöld-fehéreket.
Orosz Pál külön köszönetet mondott a szurkolóknak, hogy a 4-0-s vereség ellenére tíz percen át éltették a csapatot a keddi mérkőzés után.
"Az utolsó selejtezőkörben már nincs könnyű ellenfél. Noha az első meccsen a litván Suduva idegenben nyert az izraeli Makkabi Tel-Aviv vendégeként, nem lefutott a visszavágó" - mondta a lehetséges ellenfelekről Orosz, akinek bevallása szerint nincs kívánsága, hogy melyik riválist szeretné.
Orosz Pál leszögezte, akkor sem lesz további erősítés, ha a Ferencváros megnyeri a párharcot, és így szerepel a második számú európai kupasorozat csoportkörében.
A magyar bajnok jövő csütörtökön idegenben kezdi a párharcot, majd egy héttel később a Groupama Arénában fogadja ellenfelét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


