Programajánló
Sport- és életmódfesztivál öt napon át Mezőtúron
Második alkalommal rendezik meg a Túri Fullánk Nemzetközi Sport és Életmód Fesztivált augusztus 14. és 18. között a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Mezőtúron.
2019.08.10 20:30MTIAz Invictus Úszó és Vízilabda SC Kft. által szervezett rendezvényre két helyszínen várják majd a látogatókat: a mezőtúri strandfürdő területén és a Hercegasszony Birtokon, ahol a Holt-Körösben kialakított vízilabda pályán zajlanak majd a mérkőzések. Idén a csaknem ötven hazai illetve külföldi vízilabdacsapat mellett strandfutball és strandkézilabda tornát is rendeznek majd a fesztiválon.
A szervezők nagy hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra, így a mérkőzéseken kívül többek között olimpiai bajnok sportolók előadását, élménybeszámolóit hallgathatják majd meg az érdeklődők. Egy expo keretein belül mozgással, táplálék-kiegészítőkkel, sporteszközökkel foglalkozó kiállítók, helyi kézművesek népszerűsítik majd termékeiket, szolgáltatásaikat.
A programot két színpadon koncertek és "gasztrosarok" teszi még színesebbé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


