Úszás
Nyíltvízi úszó vk - Rasovszky Kristóf arany-, Olasz Anna bronzérmes Kanadában
Rasovszky Kristóf arany-, Olasz Anna bronzérmet szerzett a nyíltvízi úszók világkupa sorozatának kanadai versenyén.
2019.08.04 09:19MTIA vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA honlapjának beszámolója szerint a Lac-Mégantic városában megrendezett 10 kilométeres viadalon a 22 éves Rasovszky szoros csatában, kevesebb mint két másodperccel előbb csapott célba, mint a második olasz Dario Verani. A kvangdzsui világbajnokság 5 kilométeres versenyében győztes Rasovszky - aki a szakág történetének első vb-aranyát nyerte - sorozatban a harmadik, pályafutása során már a hetedik világkupa-viadalán diadalmaskodott. Azzal, hogy a mostani kiírásban a versenyek felét ő nyerte, jelentős az előnye az összetettben, amire szüksége is van, hiszen elmondta, hogy a szeptember 7-én Tajvanban sorra kerülő állomáson nem tud részt venni.
A nők versenyében Olasz Annát két olasz, a két évvel ezelőtti balatonfüredi világbajnokságon ezüstérmes Arianna Bridi és a legutóbbi vb-n, illetve az olimpián második Rachele Bruni előzte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


