Siker!
Michael Phelps: 'Megemelem a kalapom Kristóf előtt'
Milák Kristóf óriási világcsúccsal lett aranyérmes 200 méter pillangón a kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek negyedik napján, szerdán.
2019.07.25 06:33ma.huA 19 éves magyar versenyző 1:50.73 perces idővel csapott célba, ezzel Michael Phelps 2009-es, 1:51.51-es rekordját adta át a múltnak. A szám másik magyar résztvevője, az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás 1:57.10-zel a nyolcadik helyen végzett.
És máris itt a 23-szoros olimpiai bajnok, minden idők legnagyobb úszójának a reakciója – igen, Michael Phelps beszél Milák Kristófról, miután a New York Times-nak sikerült utolérnie - írta Facebook-oldalán a Magyar Úszó Szövetség - Magyar úszóválogatott.
“Persze kissé frusztráló megélni, hogy elesett ez a csúcs, mégsem lehetnék boldogabb, hisz láttam, hogyan csinálta. Ennek a kölyöknek az utolsó száz métere egyszerűen hihetetlen volt. Egy óriási 200 pillangót rakott össze, elejétől a végéig.”
“Megtörtént, mert volt egy kölyök, aki meg akarta csinálni, aki álmodott arról, hogy megcsinálja, aki rájött, hogyan lehet megcsinálni, aki addig dolgozott a technikáján, amíg az ilyen gyönyörű lett, és aki beletette azt az igazán, de igazán kőkemény munkát, ami ahhoz kell, hogy végül megdöntse ezt a csúcsot. Megemelem a kalapom előtte.”
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06