Vizes vb
Hosszú Katinka: ez egy nagyon jó állomás Tokió felé
Már a jövő évi tokiói olimpia tükrében értékelte hétfői világbajnoki címét Hosszú Katinka, aki a dél-koreai Kvangdzsuban sorozatban negyedszer diadalmaskodott 200 méter vegyesen.
2019.07.22 15:51MTI
Ezzel az első női úszó, aki egymás után négyszer nyerte meg ugyanazt a számot.
"Ez egy nagyon jó állomás Tokió felé, bár az sem lesz a végállomás" - nyilatkozta az immáron nyolcszoros világbajnok, aki 2:07.53 perces idővel diadalmaskodott. "A gyors talán egy picivel lassabb volt, mint tegnap. Ahogyan mindig, ezúttal is magamra koncentráltam csak." - tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a világcsúcs reményében lépett-e vissza délelőtt 100 méter háton elmondta: "Ez inkább annak szólt, hogy nem akarok mindent kipréselni magamból, okosabban próbálom beosztani az időmet így, hogy a 400 méter vegyes az utolsó napon van, az azért nagyon kemény."
Hosszú egy hosszabb kihagyás után 2018 közepén kezdte meg a közös munkát Petrov Árpáddal, akinek irányításával először tavaly Glasgow-ban az Európa-bajnokságon szerepelt:
"Ott mintha az utcáról belépve versenyeztem volna, azóta ez a három másodperc, amit javultam, nem tűnik soknak, ugyanakkor rengeteg munka van benne." - fűzte hozzá Hosszú, aki szerint nem volt könnyű visszajutni a csúcsra, de oda feljutni jóval nehezebb volt.
Kiemelte: a Tokióba vezető úton ott tart, ahol kell, mindazonáltal előrébb annál, mint amit tavaly ilyenkor ő remélt.
Érdekesség, hogy Hosszú az előfutamban 2:07.02 perces teljesítménnyel utasította maga mögé a mezőnyt. Ez nemhogy a világ idei legjobb eredménye, de minden idők hetedik leggyorsabb úszása volt - a magyar klasszis világcsúcsa 2:06.12 perc -, mindössze két századdal rosszabb, mint amivel két éve a Duna Arénában a döntőben nyert. Majd az elődöntőben és a fináléban is valamivel rosszabb időket úszott (2:07.17 és 2:07.53), edzője, Petrov Árpád viszont rávilágított egy rendkívül fontos tényre:
"Ha megfigyeltétek, délelőtt volt a leggyorsabb, és mikor lesznek Tokióban a döntők? Délelőtt..." - mondta a szakember, ugyanakkor hangsúlyozta, az a része abszolút tudatos volt a felkészülésnek, hogy a munka kemény részét délelőtt végezték, itt azonban még nem volt tervezve, hogy tanítványa délelőtt lesz a leggyorsabb.
Petrov Árpád elmondta, nem gondolta volna egy évvel ezelőtt, hogy itt tartanak majd, Glasgow-t követően úgy érezte, ezen a világbajnokságon egy érmet "csíphetnek" majd el.
Hosszú kedden 200 méter gyorson lenne érdekelt, viszont könnyen elképzelhető, hogy nem áll majd rajtkőre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06