Második meccsén betalált
Dzsudzsák: gól és aktivitás
Összességében Dzsudzsák ismét előre lépett egyet, góljával pontot mentett a PSV csapatának, ahol egyre jobban örülhetnek annak, hogy már januárban Hollandiába hívták a magyar középpályást.
2008.01.21 08:04nb1.huNem kezdte megilletődötten a találkozót a Venlo a Dzsudzsák Balázzsal a kezdőben felálló PSV ellen, ugyanis már rögtön a találkozó elején, a 2. percben betalált Ofrany, és ezzel vezetéshez jutatta az újonc együttest. A hidegzuhany után hamar észbe kapott a PSV: Dzsudzsák Balázs egy jobb oldali beadásra robbant be nagyszerűen, és passzolta a labdát a Venlo kapujába.
A magyar játékos nem sokkal a gólja után egy remek szabadrúgással vetette magát észre, amit a hazaiak kapusa csak másodszorra tudott fogni. A 32. percben megfogyatkozott a Venlo, miután Reekers megkapta második sárga lapját. Az emberelőnnyel azonban nem tudott élni a PSV, amelyben Dzsudzsák Balázs rendkívül fegyelmezetten, és hasznosan játszott.
A második játékrész során jobban kijött a PSV fölénye, de ez a gólokban továbbra sem mutatkozott meg. Ami pedig a magyar szélsőt illeti, elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy igazi erőssége a holland sztárcsapatnak. Bizonyság erre, hogy többször is vállalkozott jobb lábas lövésre, amik nagy veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára, akárcsak szögletei.
Elmondható, hogy csapata egyik legjobban játszó tagja volt, még akkor is, ha a második félidő vége felé akadtak rossz labdái is. Összességében Dzsudzsák ismét előre lépett egyet, góljával pontot mentett a PSV csapatának, ahol egyre jobban örülhetnek annak, hogy már januárban Hollandiába hívták a magyar középpályást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06