Labdarúgás
Európa-liga - Montenegrói, albán és litván ellenfelet kaptak a magyarok
A MOL Fehérvár FC montenegrói, a Debrecen albán, a Budapest Honvéd pedig litván ellenfelet kapott a labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának keddi sorsolásán.
2019.06.18 16:30ma.huA székesfehérváriak az FK Zeta, a hajdúságiak az FK Kukësi, a fővárosiak pedig az FK Zalgiris Vilnius csapatával találkoznak.
A párharcok első mérkőzéseit július 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A DVSC és a Honvéd hazai pályán, a MOL Fehérvár FC pedig idegenben kezd, ez azonban még változhat, az európai szövetség (UEFA) tájékoztatása szerint ugyanis a sorsolás eredménye csak az időpontok és a helyszínek egyeztetését követően, csütörtök délután válik hivatalossá.
Az viszont már biztos, hogy a kispestiek a Vasas új létesítményében, az Illovszky Stadionban fogadják a litvánokat. A Bozsik Stadion építése alatt a Honvéd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szokott pályára lépni pályaválasztóként, és így lesz ez a következő szezonban is, csakhogy az MTK pályája ad otthont a Maccabi Játékoknak, amely július 29-től augusztus 7-ig tart, és az előkészületek miatt már korábban sem használható a létesítmény. Emiatt a Honvéd a selejtező első fordulójában és továbbjutás esetén a második körben is Angyalföldön fogadja ellenfelét.
Golubovci város csapata, az 1927-ben alapított FK Zeta a montenegrói bajnokság 2006-os indulása óta az élvonalban szerepel, az előző idényben bronzérmes volt, hazája kupasorozatában pedig a negyeddöntőig jutott. Eddigi legnagyobb sikere a 2007-es bajnoki cím, az Európa-liga selejtezőjében pedig 2012-ben egészen az utolsó körig, a rájátszásig jutott. Hazai meccseit a fővárosban, Podgoricában játssza a csapat.
Az albán Kukësi a legutóbbi hét idényt dobogón zárta a bajnokságban, amelyet 2017-ben megnyert, idén tavasszal pedig második lett. A kupában 2016-ban és idén is aranyérmes volt. Az El-selejtezőben öt évvel ezelőtt szintén eljutott a rájátszásig, ahogyan a litván Zalgiris Vilnius is.
A litván együttes szintén címvédő hazája kupasorozatában, a bajnokságban legutóbb második lett, és a jelenlegi idényben is a második helyen áll. Fennállása során hét bajnoki címet és 12 kupagyőzelmet ért el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


