Labdarúgó NB I
Ismét olasz vezetőedző irányítja a Honvédot
Giuseppe Sannino személyében ismét olasz vezetőedző irányítja a Budapest Honvéd labdarúgócsapatát.
2019.05.29 00:30ma.huA klub kedden a honlapján jelentette be az együttműködést, részleteket azonban nem közölt róla, így azt sem jelezte, hogy a 62 éves tréner mennyi időre írt alá.
Pályafutása során Sannino 68 mérkőzésen ült a kispadon az olasz élvonalban. Hazájában irányította többek között a Siena, a Palermo, a Chievo, a Catania, a Carpi, a Salernitana, a Triestina együttesét, legutóbb pedig a Novarát. Külföldön is dolgozott az angol Watfordnál és a görög Levadiakosznál.
A kispestiek a negyedik helyen zártak az OTP Bank Ligában és a döntőben maradtak alul a Magyar Kupában, így a következő idényben indulhatnak az Európa-liga selejtezőjében, ennek ellenére az eddigi edző, Supka Attila és a csapat útjai elváltak hétfőn.
A Honvéd történetében Sannino lesz az ötödik olasz szakember. Legutóbb Marco Rossi bajnoki címre vezette a gárdát 2017-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


