Labdarúgó NB I
Nem halasztják el a Haladás-MTK bajnokit
Nem halasztják el szombatról a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában sorra kerülő Szombathelyi Haladás-MTK Budapest mérkőzést.
2019.04.12 09:34ma.huA kék-fehérek arra hivatkozva fordultak a kéréssel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságához, hogy játékosainak egy része és a szakmai stáb több tagja is vírusos fertőzést kapott, amely elmondásuk szerint az U19-es csapatot is érinti.
Az MLSZ honlapjának pénteki beszámolója szerint mivel a szombathelyiek írásban jelezték, hogy nem támogatják a kérelmet, ezért a versenyigazgatóság nem adott helyt a budapesti klub kérésének.
Az MLSZ további indoklása szerint a versenybizottság figyelembe vette azt is, hogy a múltban a klubok - szurkolói igényekre is hivatkozva - többször határozottan kérték az MLSZ-től a versenynapok és időpontok betartatását, hogy kiszámíthatók legyenek a találkozók kezdési időpontjai, és azok később ne is változzanak. "A jelen helyzetben ez a szempont különösen hangsúlyos. A bajnokság ezen időszaka minden csapat számára rendkívül fontos időszak: az utolsó harmadban dől el a bajnoki cím, a nemzetközi kupaindulás és a kiesés kérdése. Ezért egy-egy mérkőzés előre kitűzött időpontjának esetleges megváltozása lényegesen összetettebb hatást gyakorolhat a többi csapatra és a bajnokság egészére" - olvasható a kommünikében. A szervezet közleménye hozzátette, döntő érv volt az is, hogy a telített versenynaptárban nincs lehetőség arra, hogy egyéb mérkőzésekre gyakorolt hatás nélkül pótolni lehessen az elmaradó találkozót.
A Haladás sereghajtó az NB I-ben, hátránya jelenleg hat pont a már bennmaradást érő 10. helyen álló Kisvárdával szemben. Az MTK a hetedik helyen áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


