Jégkorong
NHL-t megjárt jégkorongozót szerződtetett a Fehérvár
A kanadai Scott Timmins a következő idényben a Fehérvár AV19 jégkorongozója lesz.
2019.04.10 17:26ma.huA 29 éves center megszerzését szerdán jelentette be a székesfehérvári egyesület.
A klub honlapja kiemelte: a csatár a Florida Panthers színeiben 24 mérkőzést játszott az észak-amerikai ligában (NHL), míg hat szezonon keresztül az ugyancsak tengerentúli AHL-ben szerepelt, ahol 345 találkozón 150 pontig jutott. Európai pályafutását a német bajnokságban kezdte a Straubing Tigersnél, Székesfehérvárra pedig a Dornbirn Bulldogsból érkezik, amely a fehérváriakhoz hasonlóan az osztrák jégkorongligában (EBEL) szerepel.
Timmins a klub honlapjának elmondta: úgy érezte, új kihívásokra van szüksége. A fehérváriak részéről Hannu Järvenpää vezetőedzővel, illetve Szélig Viktor szakmai igazgatóval beszélt, és az egyeztetések során végig az volt az érzése, hogy nagyon szeretnék ők a csapatukban tudni.
A fehérváriak a legutóbbi idényben a hatodik helyen végeztek az alapszakaszban, így a középszakaszban a felsőházban szerepeltek, majd a negyeddöntőben búcsúztak. A Dornbirn a kilencedik helyen zárta az alapszakaszt, a középszakasz alsó házában viszont utolsó lett.
A Fehérvár AV19 kedden jelentette be, hogy szerződést hosszabbított Sárpátki Tamással. A válogatott tagjaként az április végén rajtoló nurszultani divízió I/A világbajnokságra készülő 24 éves támadó a következő két idényben is a székesfehérváriak játékosa lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


