Vitorlázás
100 nap múlva rajtol a Kékszalag
Száz nap múlva, július 18-án kezdődik a 51. Kékszalag, Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő vitorlásversenye.
2019.04.09 10:02ma.hu"Legalább 500-600 hajó nevezésére számítunk" - mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára az MVSZ keddi hírlevele szerint.
Kiemelte, a tavalyi Kékszalag azért volt különleges, mert az 50. versenyt rendezték, idén pedig két évfordulót ünnepelnek.
"Egyrészt az első Kékszalagra 85 évvel ezelőtt, 1934-ben került sor. Másrészt 2019-ben lett 90 éves a Magyar Vitorlás Szövetség" - nyilatkozott a főtitkár.
A 2018-as, jubileumi 50. Kékszalag Erste Nagydíjon több rekord született. Összesen 681 hajó adta le a nevezését és 545 csapat futott be a célba, erre korábban nem volt példa. A tavalyi versenyt több mint 12 órás idővel a svájci Safram nyerte, megelőzve a 13-szoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas kormányozta PreVitalt és a Józsa Márton vezette Opel Fifty-Fiftyt.
A Kékszalag időrekordját az Opel Fifty-Fifty tartja, ez a hajó 2014-ben 7 óra 13 perc alatt teljesítette a távot. A 2018-as Kékszalagon a leghosszabb ideig versenyző vitorlás, a Végrehajtó nevű hajó volt, amely 46 óra 43 perc alatt ért körbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:33 A 16 év ára - kitálalt az Integritás Hatóság elnöke - videó
- 12:22 A levegőben kapta el a zuhanó férfit a rendőr a Petőfi hídon - videó
- 11:32 Kizuhant egy diák a József Attila Kollégium ötödik emeletéről
- 10:39 Súlyos pusztítást okozott a 7,8-as erősségű földrengés a Fülöp-szigeteken
- 8:58 Videón a Lufthansa Boeing 787 Dreamliner balesete Frankfurtban
- 6:26 BM: felülvizsgálják a politikai alapon megadott menekülti jogállásokat
- 20:52 Magyar Péter: Kínos! 400 fő versus rendszerváltást akaró milliók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


