Labdarúgás
Női labdarúgó BL - Berkesi Judit lett a budapesti döntő nagykövete
Berkesi Judit, az M4 Sport riportere népszerűsíti nagykövetként a május 18-án Budapesten sorra kerülő női labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt.
2019.03.05 00:30ma.hu"Mérföldkő a női labdarúgásban, hogy első alkalommal rendeznek önállóan, a férfi sorozattól elkülönülve BL-döntőt, ezzel önmagában is nagyobb figyelem irányul a női szakágra, s bízom benne, hogy ebből a magyar női futball is profitálni tud" - fogalmazott magyar szövetség (MLSZ) honlapján Berkesi, aki maga is labdarúgó volt, nyolc évig futballozott a női NB I-ben és NB II-ben, a László Kórház játékosaként bajnoki bronzérmet és Magyar Kupa-ezüstöt is szerzett.
Berkesi - aki tagja az MLSZ női bizottságának - hangsúlyozta, szerinte sokan érdeklődnek majd a budapesti finálé iránt.
"Magyarországon a női szakágnak még ki kell vívnia a megfelelő figyelmet és ismertséget, a Bajnokok Ligája-döntő részben erről is szól majd számunkra. Aki személyesen kilátogat a mérkőzésre, vagy televízión megnézi, láthatja, hogy óriási sportteljesítmény van a női futballban. Biztos vagyok benne, hogy ha ezt itthon is felismerik, az nagyban növeli a női foci hazai elismertségét" - emelte ki Berkesi.
Kifejtette, a BL-döntő presztízsét tekintve ugyanazt az értéket képviseli, mint a férfiak fináléja.
"Ezért is reménykedem benne, hogy magyar résztvevője is lesz a mérkőzésnek. Jakabfi Zsanett és a német válogatott színeiben szereplő Marozsán Dzsenifer egyaránt bizakodhat abban, hogy ott lesz csapatával a döntőben" - utalt a Wolfsburg támadójára és az Olympique Lyon csatárára. Mint mondta, a semleges nézőknek jó lenne magyar résztvevőnek szurkolni.
"Arról nem is beszélve, hogy jelenlétük az elitfutballban hatalmas motivációt jelenthet a magyarok számára, mert megmutathatja, hogy tőlünk is el lehet jutni a labdarúgás legmagasabb szintjére" - fogalmazott Berkesi Judit.
A női BL-döntő május 18-án 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


