Labdarúgás
Guzmicsot a válogatottság is motiválta, amikor a Bratislavához szerződött
Guzmics Richárdot a válogatottság is motiválta, amikor aláírta év végéig szóló szerződését a Slovan Bratislava labdarúgócsapatához.
2019.01.28 23:30MTIA 31 éves védő a szlovák klub honlapjának elmondta: nagyon szeretett volna olyan csapathoz igazolni, amelynek reális esélye van trófeák megnyerésére, illetve ahonnan jó teljesítményével ismét felhívhatja magára a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a figyelmét.
"Szeretnék újra válogatott lenni" - árulta el a futballista.
Guzmics az elmúlt két évben a kínai Jenpien Funde játékosa volt. A 28-szoros válogatott labdarúgó a 2016-os Európa-bajnokságon a magyar együttes mind a négy mérkőzésén végig pályán volt. A nemzeti együttes legutóbbi 12 találkozóján azonban csak egy alkalommal kapott szerepet: az azóta már menesztett Georges Leekenstől a Skócia elleni, 1-0-ra elveszített hazai felkészülési mérkőzésen tavaly márciusban.
A Slovan Bratislava - amelynek Holman Dávid személyében van másik magyar légiósa is - 18 forduló alatt 48 pontot szerzett. A pozsonyi gárda ezzel az első helyen áll a szlovák élvonalban, nyolc ponttal előzi meg a második dunaszerdahelyi együttest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


