Női kézilabda Eb
Rasmussen: szerencsések és jók is voltunk
Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint a magyar női kézilabda-válogatott jól teljesített és szerencséje is volt, ennek köszönheti, hogy 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, vasárnap Nancyban.
2018.12.09 18:23MTI"Ezért vagyunk itt, hogy ilyen körülmények között, ilyen fáradtan is harcoljunk, és győzni tudjunk. Nagyon büszke vagyok, és örülök, hogy mi lőttük az utolsó, győztes gólt" - nyilatkozta a dán edző.
Másfél perccel a vége előtt még az ellenfél vezetett egy góllal, de előbb Schatzl Nadine egyenlített, majd nyolc másodperccel a vége előtt Háfra Noémi is betalált.
"Mindenki mindent kiadott magából, így elégedett lehetek. Megmutatták a lányok, hogy van szívük, hogy talpra tudunk állni, és csapatként erősek vagyunk. Ma szerencsések és jók is voltunk. Az elején jól működött a védekezés, csakhogy a németek nagy küzdők, de jól jöttünk ki a végjátékból" - magyarázta Rasmussen.
Háfra Noémi az utolsó góljáról elmondta, a lövés előtt rögtön az jutott eszébe, amikor az előző idény utolsó bajnoki mérkőzésén a Vác ellen hibázott, így a Ferencváros elveszítette az aranyéremért zajló versenyfutást a Győrrel szemben.
"Elgondolkoztam rajta, mi van, ha ugyanaz bekövetkezik. Mindig mindenből tanul az ember, ezért most az egyenes lövést próbáltam, és sikerült. Tudtam, hogy a kapus is gondolkozik: mit lőttem azelőtt, és abban a stresszhelyzetben biztosan ugyanazt fogom csinálni, amit szoktam. Muszáj változtatni, mert attól leszünk jó játékosok" - mesélte a junior világbajnok balátlövő, aki a németek ellen tíz lövésből öt gólt szerzett, ám hat labdát eladott.
Hozzátette, fáradtan érkezett a tornára, mert hosszú volt számára az őszi szezon. Franciaországban úgy érezte, ismét lendületet kapott, de minden meccs után nagy szüksége van a regenerációra.
Az Érd beállója, Szabó Laura több mint 32 percet töltött a pályán, és mindhárom kísérletét gólra váltotta. Érzése szerint ez nem csak az ő teljesítményének köszönhető, a csapattársak segítsége is kellett hozzá.
"Nekem arra is szükségem van, hogy a többiek jól dolgozzanak körülöttem, s ez ma sikerült. A védekezésünk jobban zárt, jobban vállaltuk az ütközéseket, és jobb napunk volt, ezt mutatta Noémi utolsó gólja is" - nyilatkozta.
Szabó elárulta, készültek rá, hogy a németek lerohanásait megállítsák, és a nagy lövőiket a középső szektorban tudják fogadni, a kettes védőpozícióban pedig az agresszivitás volt a fő szempont.
"Sajnos Alicia Stollét nem tudtuk megállítani, de úgy gondolom, a többieket jól tudtuk fogadni" - utalt arra a beálló, hogy a Thüringer HC jobbátlövője kilenc góllal a mezőny legeredményesebb játékosa lett.
Schatzl Nadine-t az első és a második félidőben is ápolni kellett, de elmondása szerint nincs különösebb probléma a vállával.
"Mindkét csapat nagyon akarta a győzelmet. Amikor kellett, oda tudtuk tenni magunkat, képesek voltunk türelmesen, kivárásra játszani, és azt nyújtani, amire képesek vagyunk. A norvég mérkőzés után össze tudott állni a csapat, szépen összeszedtük magunkat" - vélekedett.
Kovacsics Anikó csapatkapitány a csuklósérüléséről elárulta, nagyon rossz érzés, ha megütik, mert utána egy percig nem tudja megmozdítani, de szerencsére gyorsan elmúlik a fájdalom. Hozzátette, ezen a találkozón nem azért vállalt kevesebb lövést, mert kímélte a kezét.
"Mindig úgy éreztem, hogy legalább ketten vannak rajtam, ezért próbáltam inkább leosztani a labdát, szervezni a játékot, és a védekezésből minél jobban kivenni a részemet. Amikor jött a helyzet, és úgy alakult, akkor azért vállalkoztam" - nyilatkozta.
Emlékeztetett, hogy az elején egy kicsit megzavarták a németeket a nyitott védekezéssel.
"Az nagyon kellett. El is veszítették a fonalat, de aztán megtalálták, mert ők is tudnak közben váltani. A visszafutásra nagyon figyeltünk, azt is megszerveztük, és szerintem jól működött" - közölte.
Az FTC irányítója úgy fogalmazott, szerencsére most egy nappal több pihenőjük lesz, és részletesen felkészülnek a román válogatottra.
"Most már tényleg semmi veszítenivalónk nincs, úgyhogy felszabadultan játszhatunk. Ambros Martín biztosan nagyon alaposan elemezni fog minket, de mi is őket" - utalt Kovacsicsi arra, hogy a Győr csapatát négy Bajnokok Ligája-győzelemig vezető spanyol edző irányítja a románokat.
A magyar csapat a csoportkörben a C jelű négyes második helyén végzett, majd a középdöntő II. csoportjában pénteken 38-25-re kikapott a címvédő Norvégiától. A válogatott szerdán 18 órától a románokkal találkozik, és továbbra is van esélye a továbbjutásra. Az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat.
A kontinenstorna győztese kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, és a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06