Labdarúgás
A FIFPro súlyos szívelégtelenség miatt vizsgálódik Cipruson
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) szerint ciprusi klubok ismeretlen anyagokat adtak játékosaik regenerációjára, s az érintett futballisták közül háromnál a közelmúltban súlyos szívelégtelenséget állapítottak meg.
2018.11.29 15:54MTIA FIFPro honlapján közölte: azzal a kéréssel fordult a sportág európai (UEFA) és ciprusi (CFA) szövetségéhez, hogy sürgősen vizsgálják ki az esetet, amelyben információik szerint az élvonalbeli klubok közül legalább négy érintett.
A szervezet úgy tudja: a 2017/18-as szezon kezdete óta alkalmazzák azt az ismeretlen anyagot, amelyet a fizikai állapotuk helyreállítására kaptak a labdarúgók, néhányan intravénásan. A FIFPro azt szeretné megtudni, pontosan mi ez az anyag, és összefüggésbe lehet-e hozni a játékosok megbetegedésével. A szervezet arra is kíváncsi, hogy azok a csapattársak, akik szintén ilyen kezelést kaptak, milyen egészségi kockázatnak vannak kitéve.
A FIFPro és a ciprusi játékosszövetség (PASP) orvosi és pénzügyi támogatásáról biztosította azt a három labdarúgót, akiknél megállapították a súlyos szívelégtelenséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


