Labdarúgás
Magyar-finn - A csoportelsőség ellenére győzni érkeztek a vendégek
A finn labdarúgó-válogatott ugyan csütörtökön bebiztosította csoportelsőségét a Nemzetek Ligája C osztályában, ennek ellenére győzni szeretne Magyarországon a vasárnapi zárófordulóban Markku Kanerva szövetségi kapitány szerint.
2018.11.17 16:45MTI"Kettős érzéseim vannak a görögországi találkozóval kapcsolatban, mivel kikaptunk, ugyanakkor így is feljutottunk, ezért megkönnyebbülten várhatjuk a mostani mérkőzést" - mondta szombati sajtótájékoztatóján a szakvezető, aki leszögezte, győzelemmel szeretnék zárni a sorozatot.
Kanerva szerint változott a magyar válogatott a csoport első, tamperei összecsapásához képest, mivel azóta új, minőségi játékosok kerültek a keretébe, viszont taktikailag hasonló meccsre számít, mint 1-0-s sikerük alkalmával. Megjegyezte, bár a helyezésüket nem befolyásolja a találkozó kimenetele, azonban semmi olyan változtatást nem tervez, amely veszélyeztetné a győzelem megszerzését.
"Szolid vacsora keretében megünnepeltük az elsőséget, pénteken edzés volt és utána utaztunk Budapestre" - foglalta össze a csapat felkészülését a szakember.
Markus Halsti arról számolt be, hogy jó érzéssel készülnek, mivel megnyerték a csoportot. Kifejtette, folytatni akarják a jó szereplésüket és éhesek az újabb sikerre.
"Nehéz mérkőzés lesz, várhatóan mindkét együttes a védekezésre fog építeni, így apró nüanszok döntenek majd a szoros, háromesélyes meccsen" - fogalmazta meg várakozásait a dán Esbjerg védője.
A magyar és a finn válogatott vasárnap 20.45-től a Groupama Arénában találkozik egymással a Nemzetek Ligája C osztályának hatodik, utolsó fordulójában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06