Siker
Birkózó-vb - Barka technikai tussal a negyeddöntőben
Barka Emese technikai tussal nyerte második mérkőzését, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a budapesti birkózó-világbajnokság szerdai versenynapján, s már csak egy mérkőzést kell nyernie, ahhoz, hogy csütörtökön éremért küzdhessen.
2018.10.24 12:26MTIA kétszeres világbajnoki bronzérmes, Európa Játékok-győztes Barka (57 kg) számára a francia Mathilde Riviere 5-2-es legyőzése után a lengyel Jowita Maria Wrzesien következett, akinek eddig semmilyen komoly eredménye nem volt.
Az esélyek tehát egyértelműen a csepeliek birkózója mellett szóltak, s gyorsan kiderült, hogy Wrzesiennek nem lesz esélye a papírforma borítására.
A meccset Barka energikusan kezdte, egy perc után gyönyörűen riválisa mögé került, majd a 45 másodperccel később ismét megtette ugyanezt. A nagy hátrányba került lengyel még szünet előtt próbált faragni hátrányából, ám lábra támadása után Barka a szőnyegen ülve gyönyörűen áthúzta magán, s ezzel már 6-0-volt az előnye.
A második szakasz másfél percig sem tartott, miután a rivális újabb rontott lábra támadását egy gyönyörű négypontos dobással kontrázta meg Barka, aki 10-0-ás technikai tussal diadalmaskodott.
A folytatásban Sastin Marianna a japán Kavaj Jukako ellen lép majd szőnyegre a 62 kg nyolcaddöntjében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


