Siker!!!
Három magyar birkózó nyert aranyérmet a kötöttfogású Német Nagydíjon
Három magyar birkózó nyert aranyérmet a kötöttfogású Német Nagydíjon, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek Dortmundban.
2018.08.19 17:14ma.huA magyar szövetség beszámolója szerint az Európa-bajnoki ötödik helyezett Torba Erik a 60 kilogrammosok között, a junior és U23-as Európa-bajnok Lévai Zoltán a 77 kg-ban, a világ- és kétszeres Európa-bajnok Bácsi Péter pedig a 82 kg-ban lett aranyérmes.
A népes mezőny ellenére utóbbi két súlycsoportban magyarok küzdöttek egymás ellen a döntőben: Lévai a háromszoros Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes Lőrincz Tamást győzte le 1-1-gyel, később szerzett ponttal, míg Bácsi a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Szabó Lászlót múlta felül kétvállal.
A magyar csapatból Török Zsolt (97 kg) szintén ezüst-, Lőrincz Viktor (87 kg) bronzérmet szerzett, a magyar válogatott pedig megnyerte a csapatpontversenyt.
A Német Nagydíjon 25 ország 190 versenyzője indult. A magyar válogatott számára a dortmundi viadal az októberi, budapesti világbajnokságra való felkészülés egyik fontos állomása volt, ezért 18 birkózóval állt rajthoz Sike András és Repka Attila együttese.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


