Labdarúgó vb2018
Brutális tömeg rohamozta meg Oroszországot
Több mint kétmillió látogató érkezett Oroszországba a labdarúgó-világbajnokság alkalmából.
2018.06.15 15:24MTIMarija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteki moszkvai sajtóértekezletén elmondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök meghívására Oroszországba érkezik majd António Guterres, az ENSZ főtitkára, aki amellett, hogy június 20-án a moszkvai Luzsnyiki Stadionban megtekinti a Portugália-Marokkó mérkőzést, a rákövetkező két napon megbeszélést folytat majd Szergej Lavrov külügyminiszterrel és Kirill pátriárkával, valamint felszólal a Valdaj politikai vitaklub tanácskozásán.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán az azeri, az örmény, a fehérorosz, a bolíviai, a kazah, a kirgiz, a moldovai, a panamai, a paraguayi, a tádzsik, az üzbég, az abház és a dél-oszét elnököt, a libanoni kormányfőt és a szaúdi koronaherceget sorolta fel a vb várható állam- és kormányfői szintű vendégei között. Mint mondta, a vendégek köre a későbbiekben bővülni fog, több állami vezető nemzete válogatottjának mérkőzésére érkezik majd Oroszországba.
Megjegyezte, hogy Donald Trump amerikai elnök is szívesen látott vendég lenne a vb-n. Május végi szentpétervári látogatása során egyébként Emmanuel Macron francia államfő elárulta, hogy a sportesemény alkalmából vissza szándékozik térni Oroszországba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


