Labdarúgás
Leekens: megértem a szurkolókat
Georges Leekens, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya megérti a szurkolók reakcióit, akik a távozását követelték szombaton, az Ausztráliától elszenvedett 2-1-es vereséget követően.
2018.06.12 15:08MTIA belga szakvezető irányításával a nemzeti együttes hazai pályán kikapott a kazah (2-3) és a skót (0-1) együttestől is, míg a fehérorosz gárdával múlt szerdán 1-1-es döntetlent játszott Bresztben. A szombati felkészülési találkozón a Groupama Arénában a drukkerek elégedetlenségüknek adtak hangot, s Leekens a hazai szövetség (MLSZ) honlapjának elmondta: hallotta, hogy a szurkolók üzentek neki.
"Ez érthető is, mert eljöttek a meccsre, támogatták a csapatot, viszont nem olyan eredmény született, amilyet szerettünk volna. Higgyék el, önökhöz hasonlóan mi is csalódottak voltunk, hiszen mi is a győzelmekért küzdünk. Éppen ezért mindig azért dolgozunk, hogy sikeresek legyünk és ezzel örömet okozzunk önöknek, szurkolóknak" - idézte a weboldal a 69 esztendős trénert, aki hozzátette: bízik benne, hogy az oroszországi világbajnokságra készülő ausztrálok ellen a pozitívumokat is látta a közönség a csapat játékában. Kifejtette, bízik benne, hogy a drukkerek ősszel is támogatni fogják a csapatot a Nemzetek Ligája összecsapásain.
"Mi pedig immár nemcsak a játékot, hanem az eredményt illetően is sok örömet tudunk majd okozni" - fogalmazott Leekens.
A magyar együttes szeptember 8-án Finnországba látogat, majd három nappal később - zárt kapuk mögött - a görögöket fogadja az újonnan induló sorozatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


