Baleset
Autóbalesetet szenvedett a magyar válogatott labdarúgója
Két kerettaggal kevesebbel kezdi meg a felkészülést férfi A-válogatottunk a Fehérroroszország elleni idegenbeli és az Ausztrália elleni hazai felkészülési mérkőzésekre.
2018.06.04 11:44ma.huNagy Dominik még szombaton a Ferencváros balmazújvárosi bajnokiján sérült meg, Predrag Bosnjak pedig vasárnap este – épp úton az összetartásra – szenvedett kisebb autóbalesetet.
A Haladás játékosának nem esett komolyabb baja, mindössze a jobb térdét ütötte be erősebben, a Georges Leekens vezette szakmai stáb a játékossal közösen azonban elővigyázatosságból úgy döntött, hogy eltekint szerepeltetésétől a Fehéroroszország és az Ausztrália elleni mérkőzéseken.
Az már korábban eldőlt, hogy az OTP Bank Liga zárófordulójában agyrázkódást szenvedő, ferencvárosi Nagy Dominik nem tud csatlakozni a kerethez, hiszen jelenleg is megfigyelés alatt tartják az Uzsoki utcai kórházban. Kettejükön kívül szerencsére nincs más sérült a keretben, amelynek tagjai vasárnap este érkeztek meg Telkibe.
Hétfőn délelőtt egyéni edzés, délután pedig már hagyományos tréning szerepel a csapat programjában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


