Kapós lett a magyar védő
Juhász: Ha úgy alakulna, váltanék
Az Anderlecht védője kipróbálná magát egy erősebb bajnokságban. Erre könnyen lehet, hogy hamarosan lehetősége lesz, hiszen érdeklődő csapatokból nincs hiány.
2008.12.09 19:19nb1.huA magyar válogatott, és az Anderlecht egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtó játékosa egyaránt Juhász Roland volt ebben az évben. Ugyan a belga bajnokság még tart, a hírek szerint a Schalke, a PSV és a Fiorentina is élénken érdeklődik a védő iránt.
- Elég sima mérkőzést tudtunk játszani legutóbb a Tubize ellen - nyilatkozta Juhász Roland -, igaz, talán a bajnokság egyik leggyengébb tagját fogadtuk. Belgiumban ugyanis a Tubize abszolút kiesőjelöltnek van elkönyvelve, még akkor is, ha az utóbbi eredményeik elég szépen alakultak. A találkozónál fontos volt, hogy a félidőig háromgólos előnyre tudtunk szert tenni, így a vége nyugis volt, és öt-egyre nyerni tudtunk. Van még hátra két mérkőzés, úgy érzem, hogy a csapatom az élen telelhet. Ez a negyedik évem az Anderlechtben, és eddig mindig nagyon kellett kapaszkodnunk a tavaszi idényben. Reménykedem benne, hogy amilyen szépre sikeredett eddig az ősz, olyan szép lesz a tavasz is. Jó az Anderlechtben játszani, minden évben a bajnoki címért küldünk, de természetesen én is szeretném magam egy erősebb bajnokságban kipróbálni. A belga újságok is komolyan foglalkoztak azokkal a találgatásokkal, amelyek az utóbbi időkben napvilágot láttak. Én persze úgy vagyok vele, hogy legyen vége ennek a két mérkőzésnek, aztán meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, de minden kedvező ajánlatot meghallgatok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


