Eredmény
Verrasztó Dávid két győzelemmel folytatta Marseille-ben
Verrasztó Dávid a pénteki első és harmadik hely után szombaton két győzelemmel folytatta szereplését az úszók Golden Tour elnevezésű franciaországi sorozatának harmadik, befejező állomásán Marseille-ben.
2018.04.08 03:47ma.huElső aranyérmét a 200 méteres pillangó fináléjában szerezte, ahol nagy fölénnyel nyert (2:00.30 p), majd bő félórával később 200 méter vegyesen diadalmaskodott (2:03.54), itt már szorosabb csatában. A két szám között elindult a 200 méteres mellúszás döntőjében is, ahová a harmadik legjobb idővel került be a délelőtti selejtezőből, de az esti versenyből - derült ki a viadal honlapjáról - kizárták.
Az első nap Verrasztó 800 méter gyorson harmadik lett, míg 400 méter vegyesen - a szám kétszeres Európa-bajnokához és kétszeres vb-ezüstérmeséhez méltóan - magabiztosan végzett az élen.
A zárónapon, vasárnap négy számban indul.
A pénzdíjas versenysorozat február elején Nizzában rajtolt, majd márciusban Sarcelles-ben folytatódott és Marseille-ben ér véget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


