Kézilabda
Megműtötték Nora Mörk térdét
Sikeres operáción esett át szerdán Nora Mörk, a Győri Audi ETO KC norvég kézilabdázója, akinek a térde hétfő este sérült meg súlyosan.
2018.02.07 13:27MTIA Bajnokok Ligája-címvédő klub honlapjának beszámolója szerint a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban a legmodernebb technikával végzett beavatkozás sikeres volt, habár a szalagszakadás mellett kisebb társsérüléseket is feltárt az orvosi stáb.
Balogh Péter osztályvezető főorvos, egyben a csapat orvosa elmondta, hogy az elülső keresztszalag komplett szakadása mellett a műtét során fény derült a külső holdasporc kisebb szakadására és a belső combcsont-bütyök kisebb porcsérülésére is.
"Megfelelő vastagságú inakkal tudtuk a legmodernebb eljárással pótolni a szakadt keresztszalagot. Néhány napig még a kórházban marad, de a korai posztoperatív rehabilitációt már a kórházi tartózkodása alatt megkezdjük" - tette hozzá.
Az orvos úgy fogalmazott, várhatóan fél év múlva állhat teljes harckészültségében a csapat rendelkezésére a világ- és háromszoros Európa-bajnok Nora Mörk, aki a dán Nyköbing FH elleni BL-mérkőzésen sérült meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


