Sporttörténelmet írnak
Elindul a téli olimpián az első afrikai bobcsapat
A nigériai Seun Adigun is tagja a téli olimpiák történetének első afrikai bobcsapatának Phjongcshangban, ám számára nem új az ötkarikás légkör, hiszen 2012-ben Londonban 100 méteres gátfutásban indult.
2018.02.02 07:51ma.hu
A 32 esztendős sportoló felidézte, hogy a jövő pénteken kezdődő phjongcshangi ötkarikás játékok felé 2014-ben, egy texasi garázsban tette meg az első lépést. A nigériai szülők gyermekeként az Egyesült Államokban született Adigun fából és különböző hulladékokból szánkót készített magának, akkor kezdett álmodozni az olimpiai részvételről.
A női bobtriót - amelynek másik két tagja Ngozi Onwumere és Akuoma Omeoga - többször is összehasonlították már a Cool Runnings (magyarul: Jég veled!) című 1993-as film főszereplőivel, a jamaicai bobcsapat tagjaival, akik az 1988-as téli olimpián versenyeztek.
"Ez nagy megtiszteltetés, hiszen azok a srácok belekezdtek valami olyasmibe, aminek komoly hatása volt, és még most, harminc évvel később is tudják, kik ők. Csodálatos az összehasonlítás" - mondta Adigun.
Omeoga azzal büszkélkedett, triójuk megalakulása óta csodálatos a közvélemény reakciója. "Sokan beszélnek rólunk, és megosztják a velünk kapcsolatos információkat, híreket, ezzel is támogatnak minket az első naptól kezdve" - hangsúlyozta.
A csapatnak az edzések mellett az adománygyűjtéssel is sokat kellett foglalkoznia. Adigun korábbi becslése szerint az olimpiai szerepléshez körülbelül 150 ezer dollárra (37,5 millió forint) van szükségük.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


