Labdarúgás
Újpesti címervita - Másodfokon az UTE-nak adott igazat a bíróság
Az augusztus végén született elsőfokú döntéssel szemben pénteken egy háromtagú bírói testület másodfokon az Újpesti Torna Egyletnek adott igazat az Újpest FC-vel szemben indított személyiségi jogi perben, melyet utóbbi által bevezetett új címer miatt indított az UTE.
2017.12.08 22:30MTIWintermantel Zsolt, Újpest polgármestere Facebook-bejegyzésben számolt be a határozatról, megemlítve, hogy Roderick Duchatelet, az Újpest FC tulajdonosa még fordulhat a Kúriához, de szerinte az lenne a legbölcsebb, ha még ma bejelentené, hogy "visszaáll a régi rend".
Az Újpest FC július 3-án mutatta be az új címert, a futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között.
A szurkolók tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit - Gyarmati Eszter akkori ügyvezetőt és Roderick Duchatelet tulajdonost -, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben "jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját".
Duchatelet sajtótájékoztatón kijelentette, nincs visszaút, marad a lila-fehérek új címere. Hozzátette, a klub fejlődése, a brand, illetve a logóhasználati jog miatt volt szükség a változtatásra.
Ezt követően fordult bírósághoz az UTE, ám első fokon elutasították keresetét a személyiségi jogi perben, most viszont az anyaegyesületnek kedvező döntés született, ami azt jelenti, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert, amennyiben a döntés jogerőre emelkedik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


