Babosék csekély esélye
Moszkvában is "megfagyhat" a NEC
Babos Gábor csapatának, a NEC-nek továbbjutási esélye minimálisra csökkent az UEFA-kupában. Ráadásul most a Szpartak Moszkva otthonában kellene javítaniuk, ami egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak.
2008.12.03 13:59nb1.huAz Eredivisie 13. fordulója átütő sikert hozott az NEC számára. Babosék gyakorlatilag "lemészárolták" a ligautolsó Volendamot (6-1). Legjobbjuk Schöne volt, aki kétszer talált be, az ő góljaira a Szpartak Moszkva elleni UEFA-kupa megmérettetés alatt is szükségük lesz. Mario Been együttese biztosan tart a fagyos, rideg moszkvai téltől, ahol a világ legjobb csapatai is megüthetik a bokájukat, nemhogy egy holland középcsapat.
A NEC számára égetően fontos lenne a három pont megszerzése, persze, ha egyáltalán még a továbbjutásban gondolkozik, amire valljuk be őszintén, már kevés esély látszik. A két gárda amúgy első alkalommal feszül egymásnak a nemzetközi porondon.
A Szpartaknak egyébként impozáns a mutatója a holland ellenfelekkel szemben, az eddigi 14 mérkőzésből 9-et megnyert, és 4 döntetlen mellett mindössze 1 vereséget jegyez.
Michael Laudrup csapata mellett szól az, hogy már véget ért az orosz élvonal idei szezonja (a 8. helyen fejezte be, és három városi rivális is előrébb végzett nála), vagyis jóval pihentebb lehet a nijmegenieknél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


