Siker!!!
Magyarország-Costa Rica - A játékosok bizakodóak a jövőt illetően
A játékosok bizakodva és pozitívan látják a magyar labdarúgó-válogatott jövőjét, noha az együttes története egyik legrosszabb évét zárta le, igaz egy 1-0-s győzelemmel a világbajnoki résztvevő Costa Rica ellen.
2017.11.15 07:45MTI
"Sikerült bebizonyítani, hogy jobbak vagyunk annál, mint amit az elmúlt egy évben mutattunk" - jelentette ki Dibusz Dénes, aki szerint a keddi összecsapáson mindenki nagyon motiváltan lépett pályára, hogy kijavítsák a luxemburgi vereséget. A szervezettség volt a legfontosabb ezen a meccsen, amelyen megtettük az első lépést az építkezésben - mondta.
A ferencvárosi kapus, aki néhány bravúrral segítette hozzá a nemzeti együttest a minimális előny megtartásához, szót ejtett Georges Leekens szövetségi kapitányról is: "Ő eddig megfigyelő volt, de ha szükségét érezte, magához ragadta a szót. Pozitívan látom vele a jövőt".
Varga József elárulta, nem számított behívóra, de örömmel érkezett több mint három év után a válogatotthoz. Saját bevallása szerint különösképpen elégedetté tette, hogy bizalmat is kapott, végigjátszhatta a találkozót, amelyen győzött a csapat.
"Volt bennem egy kis izgalom meccs előtt, amire már rég volt példa, de a találkozón már elmúlt. Szerencsére ezúttal a válogatottban is a saját posztomon, a középpályán játszhattam, nem jobb hátvédként" - mondta a Videoton játékosa, aki bízik abban, hogy a belga szakvezető ismét számítani fog rá. A válogatottat illetően úgy fogalmazott, van hova fejlődni.
A meccsen megsérült Pátkai Máté szerint sem kell mindent lerombolni, saját állapotáról azt mondta, remélhetőleg csak meghúzódott a combhajlító izma és az idén még pályára léphet.
A magyar válogatott három győzelemmel és hat vereséggel zárta a 2017-es esztendőt, illetve ezúttal sem jutott ki a jövő nyári, oroszországi vb-re. A következő, 2018-as meccsen már a belga Georges Leekens irányítja majd a nemzeti együttest.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06