Románia
Azonosították a kolozsvári tömegverekedés 15 résztvevőjét
A Kolozs megyei rendőrség azonosította és előállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét.
2017.09.16 19:24MTIA rendőrség a honlapján szombaton közleményben tudatta, hogy a kolozsvári polgárok sok, a helyzetet tisztázó felvételt és információt bocsátottak a nyomozók rendelkezésére, egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a futballhuligánok azonosításában. Az előállítottak 19 és 35 év közötti kolozsvári, dési és tordai férfiak; ellenük rendbontás és csendháborítás miatt a rendőrség bűnügyi vizsgálatot rendeltek el.
A közlemény szerint az előállítottak "közbotrányt okoztak" egy kolozsvári sporttelepen, és "a helyzet erőszakba torkollott". A rendőrség azt is közölte: az esemény kapcsán még senki nem tett feljelentést.
Kolozsváron a múlt szombaton a helyi Universitatea labdarúgócsapat szurkolóihoz tartozó román futballhuligánok behatoltak egy sporttelepre, ahol a rivális CFR 1907 focicsapat magyar szurkolói csoportja által szervezett nemzetközi amatőr labdarúgókupa zajlott. A kupán erdélyi, magyarországi és felvidéki magyar szurkolói csoportok csapatai vettek részt családjaikkal együtt. A támadókat a rendezők előbb kitessékelték a kibérelt sporttelepről, de azok később láncokkal és botokkal tértek vissza, és tömegverekedés tört ki.
Mire a segélyhívó számon riasztott csendőrség a helyszínre ért, a magyar futballkupa résztvevői visszaverték a támadást, és a támadók elmenekültek. A történtekről három nappal később számoltak be kolozsvári portálok. A rendőrség csak a sajtóvisszhang után indított nyomozást az ügyben. Elsősorban a megkésett hatósági fellépést sérelmezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a belügyminiszternek küldött levelében, amelyben az ügy szigorú kivizsgálását kérte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


