Universiade
Szatmári András aranyérmes férfi kardvívásban
Világbajnoki aranyérme után az Universiadén sem talált legyőzőre a kardvívó Szatmári András: a Vasas versenyzője magabiztos teljesítménnyel szerezte meg a magyar küldöttség első aranyérmét vasárnap.
2017.08.20 20:30MTIA Magyar Vívó Szövetség honlapjának beszámolója szerint a 24 éves Szatmári a csoportkörből 5 győzelemmel és 1 vereséggel lépett tovább. Ezt követően az egyenes kieséses szakaszban a legjobb 32 között a román George Iancut (15-9), majd a 16 között az olasz Riccardo Nucciót (15-11) verte.
A negyeddöntőben azzal a koreai Gu Bon Gillel vívott, akit a júliusi lipcsei világbajnokság döntőjében 15-11-re győzött le. Ezúttal kicsit szorosabb volt az összecsapás, de a végén most is a magyar kardozó örülhetett (15-12).
Szatmári számára ezt követően már két könnyebb mérkőzés következett: az elődöntőben az iráni Mohammad Rahbari (15-8), a fináléban a török Enver Yildirim (15-6) ellen győzött, s ezzel aranyérmet nyert.
A versenyszám többi magyar indulója közül Péch Miklós és Puy Sebestyén a legjobb 32 között, Iliász Nikolász pedig már a legjobb 64 között kiesett.
A női párbajtőrözők versenye lengyel házidöntőt hozott, a magyarok közül egyedül Mihály Kata jutott el a 32-ig, ő ott búcsúzott, Budai Dorina, Siklósi Enikő és Szabó Laura pedig már egy körrel korábban kiesett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06