Labdarúgás
Egymillió forintos büntetés és zárt kapus meccs az Újpestnek
Egymillió forintos pénzbüntetést és egy bajnoki mérkőzésre szóló zárt kapus eltiltást kapott az Újpest FC a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától.
2017.08.16 02:30MTIAz MLSZ honlapjának keddi beszámolója szerint a Honvéd-Újpest bajnokival kapcsolatban utóbbit, "mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért - az ellenfél, az ellenfél egyik játékosának, más sportszervezetnek és a mérkőzés játékvezetőjének szidalmazása -, továbbá hátrányosan megkülönböztető, rasszista megnyilvánulásáért - "huhogás" -, valamint tárgy játéktér közelébe történt bedobásáért büntették".
A mostani szezonban az Újpestnek már volt egy zárt kapus hazai találkozója, amelyen a Vasast fogadta.
A zárt kapus eltiltás viszont csak akkor lesz jogerős, ha az újpestiek a határozat kézhezvételét követően nem fellebbeznek. A fővárosi klub várhatóan pénteken kapja kézhez a fegyelmi határozatot, a szövetség vonatkozó szabályzata szerint pedig az érintett klubnak 15 nap áll rendelkezésére, hogy fellebbezzen.
A többi élvonalbeli csapat közül a DVTK kapott még pénzbüntetést: a diósgyőrieknek 150 ezer forintot kell fizetniük, mert a Puskás FC elleni bajnokin szurkolói visszaesőként másokat megbotránkoztató magatartást tanúsítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


