Vizes vb
Rasovszky ötödik lett tíz kilométeren
Ugyanebben a számban Székely Dániel nagyszerű versenyzéssel a 21. helyen végzett.
2017.07.18 14:46ma.hu
Fotó: MTI
Rasovszky Kristóf az öt kilométeres hetedik helyezése után a 10 kilométeres, olimpiai számban is vízbe ugrott Balatonfüreden. Székely Dániel, a másik magyar versenyző viszont kedd délelőtt mutatkozott be a hazai rendezésű világbajnokságon.
Mindkét magyar úszó végig az élmezőnyben úszott, féltávnál Rasovszky ötödik, Székely néhány másodperces lemaradással a 28. helyen fordult rá az utolsó két körre. A harmadik kör közepén már Székely is felért a legjobb tízbe.
A nézők és a szurkolók legnagyobb örömére az utolsó körre Rasovszky szintet lépett, és elsőként fordult rá a végső 2,5 kilométerre. A nagy nevek hamar megkezdték a hajrát, az utolsó hajrá frissítő előtt Rasovszky ötödikként haladt, Székely kezdett leszakadni.
Az utolsó háromszáz méteren, a célegyenesben Rasovszky is megindult, de nem sikerült érmet szereznie. Nagyon közel volt a dobogó, de a tapasztalt olimpiai- világbajnok ellenfelek végül lehajrázták. A célfotó végül ötödiknek hozta ki. Székely Dániel nagyszerű versenyzéssel a 21. helyen végzett.
A versenyt a holland Ferry Weertman nyerte, ezüstérmes az amerikai Jordan Wilmovsky, bronzérmes a francia Marc-Antoine Olivier lett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:31 Felperzselődik Európa
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


