Vizes vb 2017
A magyar szövetség értetlenül áll a FINA döntése előtt
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is élesen kritizálta korábban az új rendszert.
2017.06.01 09:11MTIA Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) értetlenül áll a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) döntése előtt, amely jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka is élesen kritizálta korábban az új rendszert.
Az idén kilenc állomásos vk-t érintő legfontosabb módosítás az, hogy egy versenyző egy viadalon maximum négy egyéni számban indulhat.
A MÚSZ állásfoglalása szerint a változtatások korlátozzák a versenyt, szűkítik az élsportolók versenylehetőségeit, és a világ legjobb úszónője számára is hátrányt jelentenek.
"Ebben a helyzetben a Magyar Úszó Szövetség a FINA-nál kezdeményezi ezen új szabályok felülvizsgálatát, amelyhez kéri a FINA alelnökének, Gyárfás Tamásnak megértő támogatását is" - áll a közleményben.
A korábbi években előfordult, hogy Hosszú egy versenyen tíz, vagy annál több számban is résztvevő volt.
"Gratulálok FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén... De mást nem" - közölte Facebook-oldalán Hosszú Katinka, aki 2012 óta minden évben megnyerte az összetett pontversenyt, csak tavaly 386 ezer dollárt (106 millió forint) keresett, és 73 aranyérmet gyűjtött.
A FINA ügyvezető igazgatója, Cornel Marculescu szerdán kijelentette, Gyárfás Tamásnak nincs köze a lebonyolítási rendszerben történt módosításokhoz. Hozzátette, a döntés a FINA Úszó Technikai Bizottságának javaslatára született meg, és egy év tapasztalatai alapján vonják le a végső következtetéseket, hogy az újítás beválik-e.
Az úszók idei vk-sorozata, melyet 25 méteres medencében rendeznek, augusztus 2-án kezdődik Moszkvában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:16 Még mindig etetni-itatni kell a fészekből kizuhant kisgólyát
- 6:00 Mi állhat a csongrádi földrengések hátterében?
- 1:24 Izrael elindította a Fekete Zászló hadműveletet Jemen ellen
- 22:48 Meteorológia: hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
- 21:00 Már megint füstöl a MOL környéke - videó
- 20:00 Felborult egy szirénázó mentőautó Budapesten
- 19:50 Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06