Birkózás
Két év múlva elkészülhet a birkózó-akadémia sportcsarnoka
Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke szerint két év múlva elkészülhet a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnoka, melyet 2,4 milliárd forintból építenek fel.
2017.06.01 02:30MTIAz MBSZ vezetője szerdai, az akadémia leendő, csepeli területén tartott sajtótájékoztatóján elmondta, nem csupán egy csarnokról van szó, hanem egy multifunkcionális, háromszintes létesítményről. A csarnok tervei és a szükséges engedélyek már megvannak, és reményei szerint június-júliusban kiírhatják a közbeszerzési eljárást is. A terület használatáért 35 millió forint plusz áfát fizetnek majd a csepeli önkormányzatnak.
Németh Szilárd kiemelte, hogy a csarnok megvalósítása az első lépése a projektnek, a csepeli Hollandi út 8. szám alatt ugyanis 130 fős kollégium is épül, illetve az edzésekhez és a tanulmányokhoz szükséges kiegészítő fejlesztések is megvalósulnak a területen. A teljes beruházás - mint mondta - 4-4,5 milliárdba kerülhet.
MTI/Illyés Tibor
Az elmúlt napokban őt ért támadások kapcsán azt emelte ki, hogy visszautasítja a csalás vádját, egyúttal személyes felelősséget vállal a projektért, amely végig átlátható és ellenőrizhető lesz, mint ahogy az MBSZ valamennyi tevékenysége is az, mióta ő vezeti a szövetséget.
Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a Magyar Birkózó Akadémia létrehozása, felépítése és működtetése céljából létrejött alapítványhoz nincs már köze, azon túl, hogy ő alapította. Illetve azért az ő lakcímére lett bejegyezve, mert ezzel is gyorsítani kívánta létrejöttének folyamatát, ugyanakkor már beadták a papírokat, hogy a címet átírják a Hollandi út 8.-ra. Szintén kiemelte, hogy ő pénzt nem vehet ki az alapítványból, csak beletehet, és nem is szüntetheti azt meg.
MTI/Illyés Tibor
Megjegyezte azt is, hogy személy szerint ő bírja a támadásokat, nem ez a probléma, hanem, hogy ez által a birkózókat is megtámadták.
Az akadémiáról ezúttal is elmondta, hogy a magyar birkózás eredményei, sikerekben gazdag múltja és jelene is megköveteli, hogy méltóan kezeljék, és minőségi feltételeket biztosítsanak a versenyzőknek. Az akadémiai rendszerben elsősorban a 14 és 23 év között fiatalok kerülnek a középpontba. Ebben a periódusban a legnagyobb a lemorzsolódás, amit szeretnének megállítani. Az akadémián minden feltétel biztosított lesz ahhoz, hogy minőségi munkát végezzenek és nyugodtan tanulhassanak is az odajárók.
Németh Szilárd azt is elárulta, hogy a későbbiekben akár a szövetségnek is otthont adhat majd a terület, és nem elképzelhetetlen a további bővítése és fejlesztése, ha a mostani projekt lezárul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


