Gyász
Elhunyt Szondy István olimpiai bajnok öttusázó
A 91 éves korában elhunyt nagyszerű sportoló az 1952-es olimpián Helsinkiben csapatban arany, egyéniben pedig bronzérmet szerzett.
2017.05.31 10:12MTIKilencvenegy éves korában elhunyt Szondy István, az 1952-ben Helsinkiben olimpiai bajnok magyar öttusa-válogatott tagja.
A hírt Szondy István fia közölte szerdán a magyar szövetséggel.
Szondy István Cegléden úszóként és vízilabdázóként kezdte, majd a fővárosban öttusázóként és vívóként folytatta, végül lovasként fejezte be sikeres versenyzői pályafutását. Azon kevés magyar sportolók egyike volt, akik két sportág képviselőjeként is szerepeltek olimpián. Helsinkiben, 1952-ben tagja volt az első alkalommal ötkarikás aranyérmet nyert öttusa-válogatottnak, egyéniben pedig bronzérmet szerzett. Négy évvel később a Melbourne helyett Stockholmban rendezett ötkarikás lovasversenyen vett részt, de helyezetlenül zárt.
Öttusa-világbajnokságokon két arany-, illetve egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött, majd 1956-ban Németországba költözött. Ott előbb pincérként dolgozott, majd testnevelő tanári és edzői diplomáját hasznosítva tevékenykedett. Hosszú éveken át tanított a frankfurti Goethe Egyetemen, a vívószakosztály vezetőedzője volt, és a német öttusa-válogatott felkészítésében is közreműködött. A 80-as évek elejétől mind gyakrabban járt Magyarországra, és 1999 őszén végleg hazatelepült.
Pályafutása elismeréseként szülővárosa, Berettyóújfalu és Cegléd is a díszpolgárává választotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06