Helyzet
A röplabda-szövetség anyagi helyzete stabil, de tartalékai nincsenek
A sportág által már nagyon várt TAO-törvényt a tervek szerint május 23-án, kedden terjesztik be a Parlament elé, s az erről való szavazásra várhatóan június 13-án kerül sor.
2017.05.21 06:37MTIA Magyar Röplabda Szövetségnek (MRSZ) tavaly sikerült rendbe tennie gazdálkodását, új támogatói is vannak és a sportág visszakapta helyét a televízió képernyőjén is - jelentette ki Kovács Ferenc elnök.
Az expozéban, amely a szombati közgyűlésen hangzott el, az MRSZ első embere hangsúlyozta: a szövetség külön hangsúlyt fektet a válogatottak menedzselésére, és komoly sportdiplomáciai sikerként értékeli, hogy a női csapat idén elindulhat a World Grand Prix-sorozatban, illetve azt is, hogy a röplabda bekerült a TAO-sportágak közé, amely egy új lehetőség, de egyben nagy felelősség is. A közgyűlésen már annak tudatában fogadták el, hogy a sportág várhatóan július 1-től csatlakozik a társaságiadó-kedvezményt kapó látványsportágakhoz. A sportág által már nagyon várt TAO-törvényt a tervek szerint május 23-án, kedden terjesztik be a Parlament elé, s az erről való szavazásra várhatóan június 13-án kerül sor.
Ludvig Zsolt főtitkár az egyik legfontosabb eredménynek azt nevezte, hogy a szövetség által létrehozott, tavaly még 3,5 milliós adóssággal rendelkező Hunvolley Event Kft. mostanra nyereségessé vált. A főtitkár azt is elmondta, hogy a szövetség anyagi helyzete stabil, ugyanakkor a végletekig kihasznált, s jelenleg nincsenek tartalékai. Ezen az idei évben szeretnének változtatni.
Elhangzott, hogy az MRSZ a tavalyi évben nagy sikerű Magyar Kupa-döntőt, U19-es Európa-bajnokságot, felnőtt női Eb-selejtezőt és Európa Ligát, valamint strandröplabda országos bajnokságot és utánpótlás MEVZA-tornát is rendezett. Idén ifjúsági olimpiai selejtezőnek és CEV-Satellite nemzetközi strandröplabda-tornának, valamint férfi Európa Liga-fordulónak lesz házigazdája Magyarország, de - amint azt a főtitkár elmondta -, előfordulhat, hogy végül a női World Grand Prix egyik állomása is itt lesz. Az eredetileg rendező Venezuelában ugyanis jelenleg polgárháborús állapotok uralkodnak, s a Nemzetközi Röplabda Szövetség felvetette, hogy ha ez nem változik, akkor vegye át Magyarország a rendezést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06