Csúcs
Először jutott fel román hegymászó a Mount Everestre
A temesvári sportoló célul tűzte ki, hogy megmássza mind a tizennégy 8 ezer méter fölötti csúcsot.
2017.05.16 18:56MTIHoria Colibasanu személyében először jutott fel román hegymászó a 8848 méter magas Mount Everestre, a világ legmagasabb hegycsúcsára.
A temesvári hegymászó oxigénpalack és serpák segítsége nélkül érte el a csúcsot. A feljutás után elmondta, elképesztően nehéz volt az út, valamint a hideg elviselése, de sikerült, és jól érzi magát. A csúcsra való mászás 12 órát tartott, előtte az utolsó tábort 8300 méter magasan rendezte be.
A temesvári sportoló célul tűzte ki, hogy megmássza mind a tizennégy 8 ezer méter fölötti csúcsot. A Mount Everest volt a hetedik, amelyet sikeresen meghódított a legeredményesebb román alpinista. A mostani nemzetközi expedíció a tizenkilencedik volt pályafutása során.
Eddig a 8611 méter pakisztáni K2 hegycsúcs megmászása számított a román alpinizmus legjobb eredményének, azt szintén Colibasanu hódította meg 2004-ben oxigén és serpák nélkül. Megmászta még a Himalája Annapurna hegytömbjét, valamint a Nepál középső részén fekvő, a világ hetedik legmagasabb és egyik legveszélyesebb hegyének számító Dhaulagirit.
Colibasanu már 2014-ben megpróbálta megmászni a Mount Everestet, akkor a szlovák Peter Hámorral vágott neki a hegynek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


