Sport
Vegyespáros curling-vb - Sima győzelemmel folytatta a magyar duó
Fölényes sikert aratott Japán ellen a magyar kettős a vegyespáros curling-világbajnokságon: Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt 14-5-re verte kedden az Ogaszavara Ajumi, Abe Sinya duót.
2017.04.26 08:37MTIA magyarok hat forduló után négy győzelemmel és két vereséggel továbbra is a második helyen állnak a nyolccsapatos A csoportban - a vb honlapja szerint. Az utolsó csoportmeccset magyar idő szerint csütörtökön 5.00-től az észt kettős ellen vívják majd Palancsáék.
A pjongcsangi olimpiai kvótáért küzdő magyar páros célkitűzése az, hogy az első három között végezzen a vb-n.
A kanadai Lethbridge-ben zajló világbajnokságon a részt vevő 39 csapatot öt csoportba osztották, s a nyolcaddöntőtől egyenes kieséses rendszerben folytatódik a verseny.
Jövő februárban a dél-koreai téli játékokon nyolc kettős vehet részt, ebből egy a házigazdáké lesz. A másik hét páros a tavalyi és az idei vb összesített rangsora alapján szerezhet kvótát. Mivel a 2013-ban és 2015-ben világbajnok magyar duó tavaly már a nyolcaddöntőben kiesett, ezúttal kimagasló teljesítmény szükséges ahhoz, hogy indulási jogot szerezzen az olimpián jövőre debütáló számban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


