Sport
Cselgáncs Eb - Ungvári a bronzmeccsen, Gercsák hetedik
Ungvári Miklós kikapott az elődöntőben, így a bronzéremért küzdhet, míg Gercsák Szabina hetedik lett a varsói cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
2017.04.21 16:50MTIA 36 éves, olimpiai ezüstérmes Ungvári a 73 kilogrammosok elődöntőjében a 17 esztendővel fiatalabb azeri Hidajet Hejdarovval találkozott, aki eddig jobbára csak korosztályos versenyeken bizonyított. Eddig csak egyszer futottak össze, márciusban a bakui Grand Slam-viadalon a háromszoros vb-bronzérmes magyar nyert. A rendkívül ruganyos azeri nem mindennapi mérkőzésen vágott vissza a Torwar Arénában: a háromszoros Európa-bajnok magyart kétszer is intették, és már úgy tűnt, hogy hosszabbítás dönt majd, mígnem Hejdarov egy másodperccel a vége előtt, térdelő helyzetből elindított egy válldobást, melyre vazaarit kapott, s ezzel nyert.
A hét Eb-éremnél tartó ceglédi dzsúdós a harmadik helyért az azeri Rusztam Orujovval csap össze.
A 70 kilogrammosoknál vigaszágra került Gercsák Szabina délutáni első meccsén a svéd Anna Bernholmmal került szembe, akitől tavaly kikapott eddigi egyetlen meccsükön Zágrábban. A miskolciak 20 éves versenyzője - aki első felnőtt Eb-jén egy éve bronzérmet nyert - mindössze 21 másodpercet töltött a tatamin, ugyanis a skandináv ellenfél egy földharcban karfeszítéssel győzött. Így a korosztályos szinten olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gercsák hetedikként zárt Varsóban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


