Sport
A vízilabdázó Bodnár Andrást beválasztották a Hírességek Csarnokába
Az 1964-es tokiói olimpián aranyérmes vízilabdázót, Bodnár Andrást beválasztották a sportági halhatatlanokat tömörítő nemzetközi szervezet tagjai közé.
2017.02.14 03:30MTIA magyar szövetség honlapjának hétfői beszámolója emlékeztet rá, hogy Bodnár 1960-ban és 1968-ban bronz-, 1972-ben pedig ezüstérmet nyert az ötkarikás játékokon, s rendkívül eredményes pályafutása során volt világ- és Európa-bajnok is a magyar válogatottal.
"Meglepődtem, meghatódtam, nem számítottam rá. Valamikor a nyolcvanas évek végén felvetődött, hogy beválasztanak, de akkor végül elmaradt, azóta nem is gondoltam erre" - közölte.
A 74 éves Bodnár András volt a Magyar Vízilabda Szövetség első elnöke 1989 és 1992 között. Már 25 éve tagja az Európai Úszó Szövetség (LEN) orvosi bizottságának, emellett a Magyar Olimpiai Bizottság keretein belül működő Mező Ferenc Sportbizottság elnöki teendőit is ellátja.
Beiktatására április végén vagy május elején kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


