Vívás
Részben új szakmai vezetők a vívóválogatott élén
Több pozícióban megerősítette az eddigi szakmai vezetőt, egyes posztokra pedig új szakembereket választott a vívó-válogatott mellé a sportági szövetség (MVSZ).
2017.01.28 04:30MTIA kiemelt edzői szerződések január 31-i lejártához igazodva valamennyi válogatott edzői posztot megpályáztatta az MVSZ, és egy hétfős bíráló bizottság tett javaslatot a pozíciókra az elnökség számára. A magyar vívás utóbbi évtizedeinek legeredményesebb esztendeje után a szövetségi kapitányi poszton nincs változás, továbbra is Udvarhelyi Gábor irányítja a válogatottat.
Párbajtőrben a férfiak vezetőedzője maradt Dancsházy-Nagy Tamás, a nőké pedig Kovács Iván. Férfi kardban Somlai Bélát Decsi András váltja, míg a nőket ezentúl Gárdos Gábor irányítja. Érsek Zsolt, aki eddig a férfi és a női tőrcsapatot együtt vezette, mostantól a férfiakért lesz felelős, míg a női válogatott vezetőedzőjének Marco Goncalvest nevezték ki.
A megbízatások a 2018-as nyári felnőtt világbajnokság végéig szólnak, plusz két esztendős hosszabbítási opcióval.
A Sport XXI. program sportági utánpótlás vezetője Csongrádi László lett.
A különböző szakmai bizottságokban is történtek kisebb átalakítások. A jövőben a szakmai testület elnöke az MVSZ szakmai alelnöke, Somlai Béla lesz. A párbajtőr-bizottságot Imre Géza, a kardbizottságot Nagyházi Zoltán, a tőrbizottságot pedig Solti Antal vezeti majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


