Alpesi sí
Kifordult Miklós Edit térde, a szalagok is sérülhettek
Miklós Editnek kifordult a térde, amikor vasárnap hatalmasat bukott a női alpesi sízők altenmarkt-zauchensee-i lesikló világkupafutamát megelőző hivatalos edzésen.
2017.01.15 13:32MTIA csíkszeredai születésű versenyzőt mentőhelikopterrel szállították a pangaui kórházba, ahova Kaszó Klára, a magyar szövetség ügyvezető elnöke kísérte el. A sportvezető tájékoztatása szerint a 28 éves Miklós Edit térdét ugyan helyre tették, de az továbbra is instabil, ami arra utal, hogy megsérültek a szalagok. Azt viszont egyelőre nem lehet tudni, hogy "csak" megnyúltak, vagy esetleg szakadás is történt-e.
A lesiklásban olimpiai hetedik helyezett magyar sízőnek egy jobb kanyarban szétcsúsztak a lábai, majd nagyot esett, egyik léce ráadásul nem oldott le, és a havon csúszva nekisodródott egy kapunak is. Előbb mentőhelikopterrel szállították a célba, és láthatóan nagy fájdalmai voltak, a lábát fogta. Később rohamkocsiba tették, majd egy másik helikopterrel a pangaui kórházba szállították.
Miklós Edit három verseny után ötödik helyen állt a leggyorsabb szakág vk-pontversenyében. Az elmúlt napok erős havazásai miatt csütörtökön, pénteken és szombaton is törölni kellett a programot. Vasárnap eredetileg szuperóriás-műlesiklásból és műlesiklásból álló szuperkombinációt rendeztek volna, de a szervezők döntése értelmében 9.30-kor a korábban elmaradt lesikló tréningre került sor, amelyet rögtön a verseny követett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


