Zene
Hat év alatt 30 százalékkal emelkedett a hangversenyek száma
A kormány 2016-ban és 2017-ben 420 millió forinttal támogatja a magyar klasszikus zene nemzetközi hírnevének erősítését, céljuk, hogy az itthon született zenét ne csak itthon, hanem külföldön is népszerűvé tegyék.
2017.01.10 23:30MTIAz elmúlt hat évben 30 százalékkal, 3654-ről évi 4750-re emelkedett a hangversenyek száma, bővült az előadóhelyek, valamint a nemzetközi versenyek köre is - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára az MTI-nek.
Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2016-ban és 2017-ben 420 millió forinttal támogatja a magyar klasszikus zene nemzetközi hírnevének erősítését, céljuk, hogy az itthon született zenét ne csak itthon, hanem külföldön is népszerűvé tegyék.
Százmillió forint támogatást kapott például a Nemzetközi Liszt Ferenc Zongoraverseny, melyre három kontinensről érkeztek versenyzők, ugyanekkora összeggel támogatták a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt, és 160 millió forintot szán a kormány a Pécsett 2017 folyamán megrendezendő Nemzetközi Karmesterversenyre és 60 millió forintot fordít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. új közös kezdeményezésére, a Nyári Nemzetközi Akadémia és Fesztiválra. "Elmondhatjuk, hogy Budapest mára a világ zenei fővárosainak egyike" - hangsúlyozta az államtitkár.
Rétvári Bence emellett kiemelte, hogy míg a Zeneakadémia 800 millió forintos, addig a Filharmónia Magyarország 350 millió forintos koncertszervezésre fordítható éves állami támogatásban részesül.
Elmondása szerint az üres adathordozók után szedett jogdíjakból 1,4 milliárd folyt be az Nemzeti Kulturális Alaphoz, ennek elosztását követően a 2016-2017-es évadban 525 millió forint szabad keret jut a Cseh Tamás-programra. A Halmos Béla-program, amelynek célja a népzenei utánpótlás támogatása, a következő évadban összesen 300 millió forintból valósulhat meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


