Átigazolás
Kínába igazolhat Guzmics Richárd
A 29 éves játékos a magyar válogatottban eddig 22 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.
2017.01.06 01:30MTIA lengyel Wisla Kraków együttesétől a kínai élvonalban szereplő Yanbian Funde csapatához szerződhet Guzmics Richárd, a magyar labdarúgó-válogatott védője.
A játékost képviselő F-Group menedzseriroda tájékoztatása szerint Guzmics csatlakozott a Spanyolországban edzőtáborozó ázsiai együtteshez, és már megszületett a megállapodás, vagyis amennyiben megfelel az orvosi vizsgálatokon, aláírhatja szerződését.
A szombathelyi születésű Guzmics a Haladásban kezdett futballozni, és 2014-ig a nevelőegyesületét erősítette, akkor igazolt Krakkóba, vagyis a Yanbian FC még csak a harmadik klubja lehet. A 29 éves játékos a magyar válogatottban eddig 22 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.
A Yanbian FC jogelődjét 1955-ben alapították, a jelenlegi formájában, profi csapatként 1994 óta működik. A kínai élvonal előző idényében a kilencedik helyen végzett. Guzmics nem az első magyar játékos az egyesület történetében: 2000-ben Telek András 26 mérkőzésen lépett pályára az akkor éppen Jilin Aodong néven szereplő együttesben.
A klub székhelye Kína egyik legkeletibb részén, az észak-koreai határtól mintegy negyven kilométerre fekvő Jencsi városában van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


