Közeleg a százmilliós meccs
Pacquiao és a történelem
Manny Pacquiao úgy gondolja, hogy a boksztörténelem halhatatlanjai közé kerül, ha december 6-án, Las Vegasban legyőzi az élő legendának számító Oscar De La Hoyát.
2008.11.18 19:09MTIA Fülöp-szigeteki Pacquiao, aki a Boksz Világtanács (WBC) könnyűsúlyú világbajnoka, ezúttal egy kategóriával feljebb, váltósúlyban teszi próbára tudását a Golden Boynak becézett amerikai ellen, aki ugyanakkor a nagy mérvű fogyasztást is vállalta az Álomcsataként reklámozott, s a két félnek a konyhára mintegy 100 millió dollárt hozó ringrandevú kedvéért, amely lehet, hogy De La Hoya profi pályafutásának utolsó fellépése lesz
Noha az összecsapás nem vb-övért megy, a két - egyformán számos súlycsoportban világbajnoki címet szerzett - küzdőfél jócskán megalapozott hírneve, ez által ütközetük kiemelt presztízsjellege miatt világszerte az érdeklődés homlokterében áll. A 29 éves, 52 meccséből eddig csupán hármat elveszítő, s két döntetlen mellett 47-et megnyerő Pacquiao hétfői nyílt edzésén újságírók előtt beszélt a decemberi mérkőzés jelentőségéről.
"Karrierem legnagyobb csatája lesz ez, olyan, amellyel nemcsak a Fülöp-szigeteki, hanem az egyetemes boksztörténelembe is örökre beírom a nevemet - mondta. - Nekem a váltósúly nagyon is kedvemre való kategória, kőkeményen edzek, s az erősítés után most már a gyorsításon van a hangsúly, mivel ez fog dönteni. Ez a kulcstényező, márpedig én leszek a ringben a gyorsabb."
A 39 győzelemmel és 5 vereséggel álló De La Hoya mellett szól ugyanakkor a nagyobb ütőerő, a hosszabb kar, meg a tapasztalat, viszont ellene, hogy ő az idősebb, méghozzá hat esztendővel.
"A kor is számít, mert bár Oscar nagyon állhatatos, szívós ember, aki magát nem kímélve dolgozik és kitartóan edz erre a meccsre is, ám mégiscsak jóval öregebb. Biztos vagyok benne, hogy mi nyerünk, s Manny a mérkőzés vége felé, az utolsó menetek egyikében ki fogja ütni őt" - nyilatkozta Freddie Roach, Pacquiao nem kevésbé híres edzője, akinek keze alól 22 világbajnok került ki, s példának okáért együtt dolgozott korábban De La Hoyával is, tehát kiválóan ismeri erősségeit és gyengéit egyaránt. Tavalyi közös munkájuk éppenséggel nem volt sikeres: az amerikai bokszoló kikapott honfitársától, Floyd Mayweathertől a nagyváltósúlyú szupermérkőzésen, minek utána Roach és De La Hoya útjai elváltak. December 6-án pedig már ellenfélként találkoznak ismét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


