Siker!!!
Birkózó-vb - Galambos Ramóna bronzért mérkőzhet, Korpási Bálint nyolc között
A szabadfogású Molnár Józsefnek nem volt hosszú napja, mivel első meccsén kiesett.
2016.12.10 17:41MTIGalambos Ramóna a nyolcaddöntőben, majd a vigaszágon is győzött, így a bronzéremért léphet szőnyegre a nem olimpiai súlycsoportok birkózó-világbajnokságán a budapesti BOK (volt Syma) Csarnokban, ahol a kötöttfogású Korpási Bálint bejutott a nyolc közé a 71 kilogrammosok között.
Az 55 kilogrammos kategóriában idén Európa-bajnoki harmadik, 20 éves Galambos a 16 között kezdte meg szereplését, s a bolgár Elena Jakimcsuk nem okozott neki problémát. A találkozó három és fél percig tartott, miután Galambos fordított csípődobás után tusolta riválisát.
A nyolc között a kategória favoritja, a japán Mukajda Maju várt rá, aki korábban már legyőzte őt, s a magyarnak most sem sikerült bravúrt bemutatnia: öt lábfelszedés és mögékerülés után 10-0-ás technikai tussal diadalmaskodott az ázsiai versenyző. Mukajda aztán az elődöntőben is hasonló magabiztossággal nyert, így fináléba került, legyőzöttjei pedig a vigaszágra.
A vigaszágon Sarah Ann Hildebrandt volt Galambos Ramóna ellenfele, az amerikai alaposan ráijesztett riválisára és a magyar szurkolókra is, ugyanis a mérkőzés elején szép akció után 4-0-ás előnybe került. Galambos hátránya tetemes volt, de nem ledolgozhatatlan, s ő fokozatosan jött fel. Még a szünet előtt egy mögékerülésből 4-2-re szépített, majd a második menet elején az amerikai intése után már 4-3-volt az állás. Hildebrandt látványosan fáradt, egy perccel a vége előtt Galambos Ramóna gyönyörűen lecsavarta és mögé ment, így fordított, előnyét pedig szépen tartotta, sőt, az utolsó másodpercben elért akcióval 7-4-re győzött.
"Úgy sikerült a délelőtt, ahogy azt a sorsolás után reméltük. Elégedett vagyok, bár talán a japán ellen lehettem volna egy kicsit keményebb - mondta az MTI-nek Galambos, hozzátéve, hogy a vigaszágon az amerikai egy figyelmetlenséget kihasználva került nagy előnybe. - Utána mentem előre, és szerencsére elfáradt, nagyon boldog vagyok."
A bronzmeccsen Galambos a kazah Aijm Abdildinával csap majd össze a 18.00-kor kezdődő esti programban.
A másik két magyar közül a kötöttfogású Korpási Bálint a 71 kilósok 29 fős mezőnyében a selejtezőben kezdett, ahol nagy csatában, 4-1-re nyert a kirgiz Kajratbek Tugolbajev ellen. A nyolcaddöntőben aztán a szerb Aleksandar Maksimovic várt rá, aki a klubvilágkupa csütörtöki napján is birkózott, s már a szombati selejtezőben sem tűnt frissnek algériai riválisa ellen. A meccsen a szerb tulajdonképpen semmit sem csinált, csak zártan védekezett, az intéseket viszont nem kerülhette el, Korpási pedig összességében magabiztosan, 2-0-ra győzött, s bejutott a negyeddöntőbe.
A szabadfogású Molnár Józsefnek (61 kg) nem volt hosszú napja, mivel első meccsén, a 16 között 8-2-re kikapott a japán Arimoto Singótól, majd - a japán következő körös veresége után - kiesett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06