MÚSZ
Gyurta után Kapás Boglárka és Bernek Péter menedzsmentje is problémákról beszél
"Sajnálatos módon valóban nincs rend a magyar úszósportban, és erről ideje nyíltan beszélnünk."
2016.11.17 08:51ma.huHosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, aki viszont kijelentette, nem mond le. A medencén túli adogatásba óvatosan, de beszállnak más klasszisaink is.
"Sohasem voltam rászorulva, hogy a szavakat egy harmadik fél adja a számba, ezért a félreértések elkerülése érdekében változatlan formában itt is közlöm délutáni nyilatkozatomat - írta Gyurta Dániel Facebook-oldalán. Ebben álláspotom egyértelmű, az további magyarázatra nem szorul:
Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben. Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van. ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni. Az látszik, hogy nincs rend a magyar úszás körül, és a legszomorúbb, hogy az úszók – akikről az egésznek szólnia kellene – látják ennek kárát. A 2017-es vb-re készülve ez különösen ártalmas, hiszen ez a hazai világverseny lehetne nekem és sok sportolótársamnak is karrierünk csúcspontja. Abban tudok bízni, hogy rövid időn belül olyan döntések születnek a sportvezetésben, amelyek ezen a téren változást hoznak, és amelyek a személyes érdekekkel szemben a medencébe csobbanók érdekeit veszik majd figyelembe."
Kapás Boglárka nyilatkozata:
"Sajnálatos módon valóban nincs rend a magyar úszósportban, és erről ideje nyíltan beszélnünk. Miért is gondolom ezt? Optimális esetben nekünk, versenyzőknek arra kellene koncentrálnunk, hogy teljes erővel a világversenyekre készüljünk, és csúcsformában álljunk a rajtkőre. Az elmúlt közel egy évben azonban ezen a téren valóban nem volt könnyű dolgunk."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


